Sziasztok,

akkor folytatnám a kalandok mesélését. 

Szóval ezen a napon ismét a környékre látogattunk el, bár azért a mamutfenyőkig 30 mérföldet kellett arrébb autózni.

Első körben újra végigmentünk a 17th mile drive-on, hogy eljussunk a Spanish beach-re, amitől nem messze találtuk meg a mókusokat. Először megálltunk egy másik helyen, ahol ismét festői volt a táj, a korábban már leírt sziklás, óceánosra gondoljatok. Annyi a különbség, hogy hatalmas hullámok voltak most, melyek megtörtek a sziklákon és nagyon magasra felcsaptak. Persze most ie megmásztam a sziklákat, hogy minél közelebbről szemlélhessem a jelenséget. Volt egy rész, amit félkör alakban vettek körbe a sziklák, tehát konkrétan úgy nézett ki, mint egy kis medence, amibe a hullámok folyamatosan pumpálták a vizet. Jól nézett ki :)    

Balra a parton már itt is mesés házak voltak, de ezek az emberek szegények azokoz képest, akik olyan palotákban laknak, amilyeneket az út vége felé láttunk, de erről később.

Sikeresen megtaláltuk a mókusos helyet, amint kiszálltam, egyből kiszúrtam a kis dögöket. Kezembe vettem a mogyorót legugoltam és elkezdtem csalogatni őket. Először azt hittem, ne lesz olyan nagy élmény, mert bébi mókusok voltak leginkább, akik bátortalannak tűntek, és igazából azok is voltak. Aztán egyszer csak megjelent 1 felnőtt mókus: igen tekintélyes pocakkal rendelkezett, látszott rajta, hogy régóta űzi az ipart ott a parton. Nem tökölt, amint kiszúrta a mogyorót a kezemben, azonnal odajött hozzám. Megszagolta, majd elvette a kezemből, és ez sokáig így folytatódott, amíg tele nem lett a pofazacskója. Akkor arrébb ment, de jött rögtön a másik öreg motoros. Nagyon édesek voltak, bár nem olyan bátrak, mint az angol mókusok, csak a térdemre sikerült felmászatnom őket. Ami viszont más, hogy úgy tudnak kunyerálni... két lábra ágaskodik és szétnyitja a mancsait, mintha meg akarna ölelni valakit, és így nyújtózik a mogyoró után.

Volt olyan mókus, aki csak ült a sziklán és meredt maga elé, majd az óceánt nézte. Nem rossz helyük van, annyi biztos, ráadásul szinte a nap 24 órájában érkezik a kaja, nem sokat kell melózniuk érte.

Persze nem velük született képesség a mogyoró elvétele az emberi kézből, meg kell azt tanulniuk. Az egyik kis apróság próbálkozott, de a kis hülye kiverte a mogyorót az ujjaim közül, és beleis harapott. :) Persze semmi bajom nem lett, mert noha éles volt a foga, még a bőrt sem sértette fel a kis dög. Ezek után neki már csak letettem a földre, hogy úgy fogyassza el a potya kaját.         

Miután végeztünk az etetéssel, mentünk tovább egy gyönyörű partszakasz irányába. Itt láttam életem legnagyobb hullámait, elképesztő és félemetes látványt nyújtottak. Konkrétan itt percek alatt bele lehetett volna fulladni az ócenba, közvetlenül a part mentén. A legnagyobbak, mielőtt megörtek volna, elérhették a két, néha talán a három  métert is, érezni lehetett az erejüket, ahogy hatalmas robajjal csaptak le. Ráadásul még csak dagály sem volt.. Persze itt is felmásztam egy kisebb sziklára: a nagyobb hullámok annyira kicsaptak a partba, hogy körbe is vették a kis magaslatomat.

Persze a hátrébb lévő szikla jelentette az igazi kihívást, a mászást itt már tervezni kellett, hogy ne legyek vizes. Amikor visszahúzódott a víz, odaszaladtam és felpattantam rá: innen néztem a nagyobbnál nagyobb hullámokat, melyek feltartózhatatlanul közeledtek felém. Igazából csak idő kérdése volt, hogy mikor jön egy akkora szörnyeteg, ami elől már nincs menekvés. Igazából azt a hullámot nem is figyeltem meg jól, amelyik betakarta afél lábamat, menekültem is rögvest. Anyu mesélte, hogy már megijedt, azt hitte, le fog sodorni a szikláról. Kár, hogy nincs erről videó :)    

Tehát elázott a fél lábam, és mindkét cipőm, de megérte :)

Amint az majd látszik a képeken, megint nem volt meleg, a nap is alig sütött, nagyrészt felhők takarták. Innentől autóztunk, felfelé haladtunk, meg-megálltunk fényképezni a kilátást. Lenyűgöző ez a hely, ahogy magasról letekintünk az óceánra, ha nem lenne köd, belátnánk az egész partszakaszt. Több emeletes villák épültek a hegyoldalba, olyan kilátással, ami páratlan, és rohadtul irígylésre méltó. Ezek több millió dolláros házak...

Ahogy haladtunk felfelé, elértük a felhőket: volt, hogy alig láttuk az óceánt, a felhő pedig körülöttünk gomolygott.

Ráadásul a már kevésbé magas részeken tehenek legeltek: nem semmi hogy az óceánt bámulhatják legelészés közben, biztos finomabb ettől a húsuk :)

Mindezek után megérkeztünk az erdőbe, ahol mamutfenyők vártak ránk. Nem hittem, hogy látom valaha ezeket a gigantikus fákat. Azok a vastag törzsek, és a beláthatatlan magasság.... már értem, honnan vették az amcsik a felhőkarcolók ötletét. A képek magukért beszélnek. Rögtön elkezdtem tobozt keresni, de nem találtam egyet sem. Aztán jobban megnézem az avart, és kiszúrtam őket: egészen picik, 2 centinél nem nagyobbak. Ekkora fa, és ilyen apró a szerszáma.....:))) Vagyis a toboza :P :))   

El is kezdem a képek feltöltését :)

Csók