Sziasztok,

Épp hazafelé tartunk, gondoltam elkezdem megírni a történetet, bár nem lesz egyszerű mindent összefoglalni. Ha kinézek az ablakon, épp olajkutak között haladunk, amik fel-le mozognak, tisztára mint a filmekben.

Abszolút nem volt idő az írásra, de a képek alapján be tudom azonosítani a történteket, ha pedig valami kimarad, azt később pótolni fogom.

Akkor kezdem az első nappal, csütörtökkel: reggel fél 8-8 fele már elindultunk, hisz inkább Vegasban szerettünk volna tölteni egy kis időt még az este. Nagyon hosszú az út, csak a menetidő kocsival körülbelül 9 óra, tehát ebbe nem számoltam bele a megállásokat, kisebb pihenőket, tankolásokat. Anyu olyan másfél órát vezetett, a többit én húztam le Vegas-ig. A táj eléggé változékony volt, mikor elhagytunk Monterey-t és a speckó mikroklímát, egyre melegedett az idő. Dimbes-dombos tájakon vezetett az út, de a szárazság miatt minden sárga, kiégett színt öltött. Mennyire szép lehet tavasszal, amikor ahova csak néz az ember, zöld, füves domboldalakat lát, legelésző tehenekkel. Az út Bakersfield-ig elég hosszú, mivel egysávos, és 55 mérföld a sebességhatár. Ami azért rossz, mert azért nagyrészt nyílegyenes az út, alig van rajta forgalom, de nem mehetünk sokkal gyorsabban, mert ha a rendőrök elkapnak, jó nagy bírságot kell vizetni, ezt pedig nem akartuk megkockáztatni. A dombok után végképp semmi nincs, egy nagy puszta az egész táj,kicsit sivatagos, de nem annyira zord, mint később. Néhol gyümölcsfák szegélyezik az utat, valószínűleg narancs, vagy citrom, hisz ezek termesztéséhez tökéletes az idő.

Utunk a sivatagba vezetett: egyszer, miután újra dombok között vezetett az utunk, elkezdtük kiszúrni a kaktuszokat: mindez jelezte nekünk, hogy a sivatag bejáratához érkeztünk. Először csak kisebbeket láttunk, aztán akkorák álltak ki a földből, mint a fák. Tulajdonképpen kaktuszfák voltak. Az ágakat tüskék borították, annyi árnyék volt összesen, amit ezek a növények a földre vetettek. Semmi más nem volt, csak kaktuszok, kisebb bokrok, kövek, homok, és a messzi semmibe vezető országút. Úgy döntöttünk, meg kell állnnk fényképezedni az egyik ilyen nagyobb fánál, úgyhogy amint alkalmam volt rá, le is húzódtam. Amikor kiszálltunk, megcsapott a forróság: fújt a szél, de ez a forró levegő vett körbe minket. Olyan volt, mint egy szauna, szó szerint; nem is bírtuk sokáig, folytattuk az utat, elég lassan csökkentek a mérföldek a Gps kijelzőjén.

Olyan 60-80 mérföldre Vegas-tól már elkezdődtek a különböző műsorokat, klubokat reklámozó plakátok. Egyre sűrősödtek a Las Vegas feliratú táblák, majd feltűnt előttünk a város, a kimagasló fehőkarcolókkal. San Francisco-ba beautózni egészen picivel, de impozánsabb látvány, ám a két város közül egyértelműen Vegas a nyertes, még ha tulajdonéppen 1 hosszú utca a lényeg: a Las Vegas blvd.

Rögtön belecsöppentünk a lényegbe, arany színű hotelek emelkedtek ki a földből, csak bámultunk. Egy-egy pillanatra láttunk szinte minden nagyobb látványosságot, a Caesar’s Palace-t, az Eifel tornyot, New York felhőkarcolóit, a Bellaggio épületét, egy piramist, és még sorolhatnám. Elég hamar megtaláltuk a szállásunkat, ami a célnak pont megfelelt, kultúrált volt, tiszta, és mindössze pár percre a Las Vegas blvd-tól, vagy másnéven a Strip-től. Felpakoltunk mindent, lezuhanyoztunk, pihentünk egy kicsit, majd elindultunk egy kis esti sétára, ami elég hosszúra nyúlt, hisz akkor még rutintalanok voltunk. A kocsit leparkoltuk a Caesar kaszinóban, amibe természetesen be is mentünk. Mint a filmekben: ezernyi félkarú rabló, amiken többnyire öreg nénikék próbálgatják a szerencséjüket, sok ember, nyüzsgés, fény és csillogás. Minden hotel egy kaszinó, minden kaszinó egy hotel.  Amikor kijöüttünk, ránktört az éhség, és mivel elegünk volt már a junk food-ból, elhatároztuk, hogy Velencében eszünk valami finomat. Könnyen eligazodtunk a kis térképen, csak a megfelelő irányt kellett megtalálni. A hőmérsklet nem volt enyhébb a városban, ugyanaz a forróság, csak semmi szél. Útközben megálltunk egy kaszinó bejáratánál, ahol picit beljebb 2 lenge öltözékű táncoslány csábította befelé a vendégeket. Ennél jobb reklám nem is kell; már ekkor sejtettem, hogy jól fogom érezni magam ebben a városban, bár sztriptíz bárba nem jutottam el. Az épületek kivilágítása páratlan, az utca tele volt élettel; végre láttam szép nőket, ez eddig kimaradt, persze némeyikről nem volt nehéz kitalálni, hogy miből is él a bűn városában. Vegas tényleg egy Sin city, kaszinók, kurvák, éjszakai klubok, az egész város a szórakozásra épül, annak minden fajtáját felkínálja. Itt szerintem mindent megkaphatsz, ha van pénzed és ismered a dörgést. Amerika nagyon ellentmondásos hely, hisz „mély” vallásosságuk ellenére létrehoznak egy ilyen helyet, ahol olyan kocsi járja az utcát, aminek a platoján egy nagy plakát, rajta „Hot babes direct to you” felirat; mexikói figurák osztogatnak kártya méretű lapokat, amin a különböző prostik képe és számuk található: az osztogatókon pedig olyan póló, hogy „Hot babes direct to you in 20 minutes”. Hát, ha az embernek sok pénze van, Vegasban arany élet várja, főleg  azokkal a nagyszabású showműsorokkal, amiket folyamatosan reklámoztak, pl. Lion King musical, és ezernyi féle fajta, amiket nagy élmény lehet megnézni, nekünk ezek kimaradtak az időhiány miatt.  

Elértük Velencét, ami mesés, roppant kifinomult másolata az eredetinek: természetesen a gondolák sem maradtak ki, ahogy a Sóhajok hídja sem. Ekkor még nem is sejtettük, hogy bent az épületben mi vár ránk. Kaszinó persze, de felmentünk a második emeletre: az amerikaiak megvalósították a légkondícionált utcát. Az épület belül tehát olyan volt, mintha Velence utcáin sétálnánk, mindenhol velencei jellegű boltok, butikok, éttermek voltak. A plafonra felfestették a kék eget, felhőkkel. Sétáltunk 1 darabig, és kiválasztottuk a megfelelő éttermet. Mit gondoltok, milyen nyelven szóltak hozzánk? Hát persze hogy olaszul: olasz pincér, olasz légkör, olasz hangulat. Nagyon finom bolognese tésztát ettem, Anyu 1 pizzát, mellé pedig egy-egy sört ittunk meg, amit bőven kiizzadtunk, mire a kocsihoz értünk.  

Mikor kijöttünk, elindultunk a Stratosphere (aminek a legtetejéről egész Vegas-t belátni) irányába, de nem értünk el odáig, így is jó sokat gyalogoltunk, Anyu nem is bírta valami jól, mondjuk ő már fél éve a hűvös kis Monterey beli klímához volt szokva. Azért sikerült hazajutnunk, én izgatottan vártam a holnapot, Anyu már kevésbé.

Csak azt sajnáltam, hogy egyetlen napunk lesz erre a csodálatos városra, ahol szinte a kezdetektől otthon éreztem magam. Lehet előző életemben Vegasban éltem J

Szóval elaludtunk, és 8-kor csörgött az ébresztő, jelezvén, hogy ideje összeszednünk magunkat, mert annyi minden vár még ránk.

Július 17 – Las Vegas

Első utunk 1 outlet-be vezetett, le akartuk tudni a bevásárlást. Nem abba a 400.000 négyzetméteresbe mentünk, ami először megfogta a fantáziánkat, mert az kb 50 mérföldre volt Vegastól, arra semmiképp nem lett volna idő. Szerencsére tudtam jó dolgokat venni, bár sok volt a gagyi üzlet, de kifogtam Calvin Klein leárazást, és egy jó papucsot is tudtam venni, féláron. Mikor fizettem, megkérdezték, hogy akarok-e pénzt adni amerikai gyerekek megsegítésére. Elég szemét dolog ezt így csinálni: persze értem a lényeget. Kellemetlenül érzed magad, ezért fizetsz. Én nem fizettem, nem hinném, hogy az én dolgom lenne az amerikaiak segítése. Persze így élőben látni ezt az országot egészen más, mint ami átjön a filmekből. Itt is van nyomor bőven, sőt. Az amerikai álom csak bizonyos területekre korlátozódik. Elég csa Vegas-ra, és a sivatagi bádogházakra gondolni. Az egészségügyről ne is beszéljünk. Anyu mesélte, hogy amikor volt bevásárolni, látott egy kisebb balesetet a parkolóban. Idős néni (80 körül) tolatott ki a parkolóból, és elütött egy öreg bácsit. Kijöttek a mentők, ellátták a bácsit, de nem akart kórházba menni, pedig tiszta vér volt a karja, és ki tudja, mi baja lehetett még, főleg öregen egy ilyen baleset elég veszélyes. Állítólag 5000 dollárba kerül, hogy kijön a mentő. Persze biztos nem kell az egészet kifizetni, de ha már csak egy részét ki kell pengetni, már az is durva.           

Szóal miután megvolt a vásárlás, a déli meleg miatt elindultunk megkeresni a Star Trek múzeumot. Persze nem találtuk meg, a megadott címen nem volt, csak a Hilton szálló, semmi reklám, vagy plakát, úgyhogy ez sajnos kimaradt nekem. Mivel közel volt a Stratosphere, gondoltuk, felmegyünk. A parkolás sosem volt gond a városban töltött idő alatt, minden nagyobb komplexumhoz tartozik egy hatalmas parkolóház, ahol mindig van hely, ha nem az első, akkor a hetedik emeleten biztosan.

Bementünk, természetesen a kaszinó volt az első elérhető hely: kipróbáltam a félkarú rablót, persze nem nyertem semmit, csak annyit, hogy még párszor megnyomhattam a gombot. Akkor már miért ne próbáljuk ki a rulettet? Találtunk egy asztalt, ahol 5 dollár volt a minimum tét, hát beszálltam 15 dollárral. Ekkor még szerencsés voltam, mert többször nyertem, mint veszítettem: eltaláltam egyszer a számot is, ami kijött, úgyhogy kiszálltam: 51 dollárt kaptam kézhez, vagyis megnyertem azt a 30 dollárt, ami a Stratosphere belépőre pont elég volt kettőnknek. Teljesen fel voltam dobva, nyilván ezért volt bátorságom ahhoz, hogy megvegyem a jegyet az X scream nevezetű őrületre is. Erről azt kell tudni, hogy a Stratosphere tetejéről nézhettem meg a várost, csak nem az üveg mögül: be ellett ülni egy ilyen kocsiszerű valamibe, mint a hullmvasúton. Ez felemelkedett, majd nagy sebességgel kilógatott minket az épület széléről, mintha kizuhannánk a hatalmas mélységbe. Elég félelmetes volt elsőre, főleg nekem, mert sohasem ültem hullámvasúton sem. De mivel nem tartott tovább 8 percnél kb, nem is volt olyan vészes. Azért persze megérte rá felülni, büszke voltam magamra, nem lehetett kihagyni, nagy élmény volt.

Ez a Stratosphere komoly egy hely, körbe lehet sétálni, így páratlan kilátás nyílik Vegas-ra: a képek magukért beszélnek (este még szebb lehet).    

A legszebb épület szerintem a Palazzo, ez a velencei rész óriási szállodája: ezt az épületet emelném ki az összes közül.

Velence után Párizsba metünk, a recept ugyanaz: az épületen belül lemodellezték Párizs utcáit. Én nem voltam a francia fővárosban, de gyanítom, hogy a hasonóság itt is szembeötlő. Nagyobb belülről, mint a velencei rész, több az üzlet és az étterem. Sétálunk a kaszinóban, egyszer csak meglátjuk az Eifel torony lábát, az épületen belül: mivel a kaszinókban nincs elég fény, sajnos sok kép nem sikerült jól, ettől függetlenül feltöltök homályosabbat is, például erről is, amit az előbb írtam. Zseniálisan kitalálták, Las Vegas maga a modern építészet csúcsa. Még a párizsi részen lévő szökőkutat is úgy építették meg, hogy antik benyomást keltsen; mindenre figyenek, nem hagynak ki semmit.

Miután ezerszer lefotóztunk mindent, arra lettünk figyelmesek, hogy a Bellaggio előtt hangos zene szól, valamint láttuk, ahogy beindult a szökőkút. Már nem értünk át, hogy rendesen végig tudjuk nézni, de gondoltuk, biztos hamarosan jön a következő vízi előadás. Így is lett, összesen fél órát kellett csak várnunk. Nem véletlenül nevezem előadásnak, hisz az egész annyira jól van megkomponálva, hogy az valami lenyűgöző; a vízsugarak tánconak a zenére ebben a festői környezetben. Sikerült levideózni, sajnos ezt sem láttuk este, nem volt rá energiánk. Pedig Vegas este sokkal impozánsabb, mint nappal.

Mikor utunkat New York felé vettük, belefutottunk két tüntető srácba, az egyik hangosbeszélőn keresztül próbálta megtéríteni Vegas bűnös látogatóit és lakóit, a másik pedig egy táblát tartott, melyen a következő felirat állt: „Get ready, Jesus s coming soon” ; „Turn to Jesus” ; „Turn from sin”. Na mondom, tök jó, valahol vártam is, mikor botlunk bele ilyen térítésbe. Mondjuk az tény s való, hogy Las Vegas komoly függőséget alakíthat ki, és ki tudja, hány ember életét tette már tönkre; ebből viszont a város profitál és egyre csak gazdagabb lesz, aminek köszönhetően a felhőkarcolók egyre csak magasabbak lesznek. New York felé pont egy épülőben lévő felhőkarcoló mellett haladtunk el, érdekesen nézett ki, hamarosan elkészül. Útközben betértünk Monte Carlo-ba, ha már arra jártunk. Persze a kasziók valahol mind ugyanúgy néznek ki, de nem hagyhattuk ki. Már kezdett sötétedni mire New York-ba értünk, ettől függetlenül sikerült jó képeket csinálni a Szabadság-szoborról, NY épületeiről és a hosszan kígyózó hullámvasútról. Olyan sebességgel haladtak rajta a kocsik, hogy én tuti infarktust kaptam volna, ennyire már nem vagyok bátor, persze idő sem volt rá, hogy felüljek, kezdtünk kimerülni.

Az éjszakai kivilágítás annyira szép, hogy nem is tudom szavakba önteni. Vegas fényei 100 mérföldről is látszanak az égen, de erről majd később.  

Az esti program a következő volt: a délutáni sikeren felbuzdulva elindultunk kaszinózni, persze Velencébe, reméltük szerencsét hoz. 15 dolláros minimum volt, már el is keseredtünk, hogy rögtön elvesztünk mindent, ha ennyit mindig fel kell tenni (20 dollárral szálltunk be). De ekkor megint szerencsém volt, és pont kijött az egyik szám, amire rátettem a zsetont; azonnal szálltunk is ki, így 71 dollárt tudtam felvenni a kasszánál. Átmentünk inkább a Stratosphere-be, az 5 dolláros ruletthez, többek között azért, mert ott már nyertünk, Velencében meg pillanatok alatt elvesztettük volna mindent.

Körbejártuk a kaszinót, kiválasztottuk az asztalt, 30 dollárral szálltam be, és akkora mázlim volt, hogy az elképesztő, egymás után 2x nyertem a fekete tizenegyessel, elég sok zseton volt már előttem szinte a játék kezdetén. Csalóka persze, mert 1 zseton az 1 dollár, de olyan 80-90 dollár lehetett. Nem számoltam le, és lehet, hogy itt rontottam el, annyira szerettem volna még játszani. Hasznos lecke volt, mert saját tapasztalattal értettem meg, hogy milyen komoly probléma a szerencsejáték függőség, és hogy mennyire egyszerű eljutni egészen addig a pontig, amikor már az egész fizetésed felteszed, és az sem érdekel, hogy a családod éhen hal-e, vagy sem. Lehet, hogy erre könnyebb rászokni, mint a drogra.  Mázlim volt, vérszemet kaptam, nem akartam kiszállni, még többet szerettem volna nyerni. A szerencse elpártolt tőlem, folyamatosan apadt a zsetonok száma, mondjuk persze háromszor jött ki a nulla, ami elég nagy érvágást jelentett. Akkor sem szálltam ki, mikor már csak egyszer-egyszer nyertem, mondjuk a feketével, hisz a „visszanyerem” fázis következett. Tegyük hozzá, hogy a piros rengetegszer megszivatott. Egyre csak fogytak a zsetonok, míg végül elvesztettem mindent. Ekkor jött a „bárcsak kiszálltam volna” rész. Igazából amíg csak ketten ültünk az asztalnál, akkor volt szerencsém, amint mások is odaültek, elszívták tőlem. Anyunak nem volt abszolút szerencséje, ő 40 dollárt bukott, pedig ő is kiszállhatott volna, amikor visszanyerte a pénzét. Még bepróbálkoztam 20 dollárral egy másik asztalnál, de akkor már letört voltam, nem hittem benne, el is ment. Így is pénzemnél maradtam, mindennel együtt jó élmény volt. Ráadásul örülhetek is, hogy nem jött be minden, hisz lehet, hogy a nagy szerencsémen felbuzdulva otthon is bemerészkedtem volna 1 kaszinóba. Még jó, hogy Pesten annyira köti az ember a maffiához, hogy ez már eleve elveszi a kedvet. Persze itt is maffia az egész, de nem olyan látványosan, és sokkal csábítóbb, mert rengeteg ember játszik, mindegyik kaszinó hívogat befelé, hogy ott költsd el a pénzed. Ráadásul azt is megértettem, hogy miből van itt ennyi pénz, ekkora gazdagság: hát az olyan túristákból, mint mi. Kis pénzzel játszunk, ha nyerünk, az nem jelentős összeg, az összességében úgyis sokkal több, amit elveszítünk. És ha mindezt beszorozzuk a nap mint nap érkező túristák számával… Amit mondjuk nem értek, hogy miért játszik annyi ember ezekkel a félkarú rablókkal. Persze, nagyobb összeget tudsz nyerni, egyszer kell bejönnie, de akkor is… Ráadásul ha valamit, hát a gépeket meg lehet buherálni.

Szóval keserű szájízzel feküdtem le; ami pedig durva, hogy úgy elment az idő, hogy észre se vettük, fél kettőkor indultunk a szállodába (legalább 2-3 órát játszottunk). Nem volt dugó, hamar hazaértünk, csak már 7-kor kelni kellett, márt 5 órás út várt ránk a Grand Canyon-ba.

Július 18 – Grand Canyon

Az ébredés is keserű volt, mind a tegnapi események, mind pedig az alvással töltött órák kevés száma miatt. 5 óra pihenés után 5 óra vezetés nem egy csábító program. Persze sikerüt felkelni, még Vegas-ban megálltunk, ittam red bull-t, úgyhogy felébredtem és egészen a Grand Canyon-ig vezettem. Az utazás kezdeti szakaszán a Hoover dam nyújtott jó élményeket. Mielőtt áthajtottunk volna a gáton, volt egy pont, ahol 1 rendőr benézett az ablakon: tehát pofára megy az ellenőrzés. Hatalmas ez a gát, ráadásul láttunk egy épülő hidat is; hogy azt hogy a francba húzták fel oda… Annyira jól néz ki, ahogy a távoli szilák alsó része fehér, biztos odáig szokott állnia víz. Nem volt sok időnk, már így is késésben voltunk a reggeli megállás miatt. Ismét a sivatag következett… Azt hittem, hogy itt nem élnek emberek, és mégis. Egymástól messze, de azért bőven akadtak bádogházak, lakókocsi parkok. Félelmetes látvány volt, főleg mert ilyen helyen lakhat a láncfűrészes gyilkos. Arról nem is beszélve, hány hullát áshattak már el itt a földbe…

A következő érdekesebb megálló a Grand Canyon közelében volt: egy kis motel, ami előtt már indiánok árulták portékáikat.

Ezek után már nem álltunk meg egészen a kanyonnál található bejáratig, ahol prospektust és térképet kaptunk: aznap ingyenes volt a belépés, egyébként összesen 50 dollárt kellett volna fizetni a behajtásért és a belépőkért. Már az előző megállónál viharos volt az idő, de akor még csak közeledett az eső. Mikor megérkeztünk, már elkezdett esni. Ki voltunk bukva, hogy jól megszívjuk, ha szakadni fog az eső, de szerencsére ez nem következett be. Mikor kiszálltunk az autóból, csak csepegett, úgyhogy el is indultunk megkeresni a kanyont. Nem is kellett sokat gyalogolni, amikor is elénk tárult a sziklákkal, fákkal tarkított hatalmas mélység. Lélegzetelállító látvány, a kamera nem is tudja rendesen befogni, hú, hihetetlen. Még egy folyó is látszott.  Ez a South rim, és állítólag a North rim sokkal szebb, ott van a skywalk is; el se tudom képzelni, az milyen lehet…

Anyu ki volt bukva, rájött a mélységiszony.

A tökéletes látványhoz hozzájárultak a mókusok, akik előbújtak azon a részen, ahol a sok túrista evett. Ki volt téve a tábla, hogy ne etesse senki a mókusokat, persze ez nem érdekelt pár embert. Jó kövérek voltak, úgyhogy nem véletlenül szoktak oda. Az is ki volt írva, hogy ne nyúljunk a mókushoz, ez pedig engem nem érdekelt. J Az egyik hátát sikerült megsimogatnom.  

Anyu fent megvárt, én elindultam lefelé. Nem volt korlát, szóval részegen nem tanácsos arra sétálni, könnyen a mélységbe zuhanhat az ember. Le lehetett menni egészen a kanyon aljáig, na ezt én azért nem vállaltam be, csak egy darabig sétáltam lefelé. Még az elején voltak kitéve képek arról, hogy be lehet nevezni olyan túrára, amin kisebb lovakkal levisznek az aljáig. Buli lehet, az biztos.

Viszamentem Anyuhoz és megkerestük a buszt, ami a kilátókhoz visz. Mivel vissza is kellett érni Vegas-ba, egyetlen egynél tudtunk leszállni, pedig biztos, hogy mindegyik elképesztő lehet. Konferálták a megállókat (bő fél órát buszoztunk), volt olyan, amit azért emeltek ki, mert onnan gyönyörű a naplemente… Ahol mi leszálltunk, az az utolsó előtti megálló, ahonnan még rálátni a Colorado folyóra. Az a csend, ami ott van.. Síri csend, fenséges látvánnyal, több nem is kell. Itt is kiszúrtam egy mókust, de nem sikerült lefotózni, pont elszaladt. Még korábban pedig láttam keselyűt repülni a kanyon felett.

A képek egyébként többet mondanak helyettem.

Ezek után visszamentünk a kocsihoz, és elindultunk haza.

Vihar, eső, villámok, erről szólt az utunk. Már azon kezdtem gondolkozni, hogy Arizónában vannak-e tornádók. J

Ahogy haladtunk, furcsa fényeket láttunk az égen. Mi lehet ez? Mitől fénylenek a felhők? Talán a hold? Az nem lehet, mert a fény lefelé sugárzott. Akkor Ufó? Mert egy adott sávban jött lefelé a fény, és kétszer feltűnt benne repülő alakzat, az egyik igen furcsán mozgott. Már örültünk, hogy ufót látunk. Aztán ahogy elértünk a Hoover gáthoz, azt hittük, az épülő hídnál vannak ilyen erős reflektorok.

De később feltűnt előttünk a kivilágított Vegas, és láttuk, hogy onnan emelkedik a fény az égbe, és nem fordítva. Amikor először felfigyeltünk a jelenségre, biztos, hogy kb 100 mérföldre voltunk a várostól.

Hazartünk. Alvás, 7-kor kelés, mert időben haza akartunk érni, valamint mert még hátravolt a piramis meglátogatása.

Ez megtörtént, jól nézett ki, természetesen ez is egy kaszinó-hotel. Előtte egy szfinx nézeget a Las Vegas blvd-ra.

Most 11 van, rendesen elfáradtam az írásban, bár inkább az utazásban.

Legyetek jók, elkezdem a képek feltöltését.

Csók