Sziasztok,

ma délelőtt végre sikerült kialudnom magam.

Délután fél 4-kor elindultunk Point Lobos irányába; nincs messze, olyan 7-8 mérföld, Carmel by the sea után van nem sokkal.

Kocsival hajtottunk be a területre, kifizettük a 10 dolcsis beugrót; jól tettük, mert nagyon sokat sétáltunk az ott töltött idő alatt, aminek minden perce élvezetes volt, hisz tulajdonképpen ez is egy mesevilág volt, főleg az egyik kis partszakasz miatt, de erről később.

Miután leparkoltunk, és kiszálltunk az autóból, egy nagy kiterjedésű sárga sziklából álló partszakaszt láttunk magunk előtt, valamint az óceánt persze, ahonnan ismét szépen kiemelkedő sziklákat csodálhattunk. Amikor előre nézek, az óceánt látom, ha hátra, akkor felhőbe burkolózó hegytetőket, lejjebb pedig sűrű, zöld erdőt. Elképesztő, hogy 8 mérföldet jöttünk csak arrébb Monterey-től, és máris egészen más a táj. Ez leginkább a sziklákban nyilvánul meg, melyek néha olyan formát öltenek, mintha nem is lennének igaziak, mintha egy stúdió díszletei között sétálnánk, ahol épp a következő Star Trek film egy jelenetét készülnének felvenni. :)

Az óceán néhol járatokat vájt magának a sziklák közé, ezzel is még érdekesebbé téve a tájat; mászkálunk a sziklákon, haladunk előre.  Egy darabig egy kis ösvényen megyünk, meg-megállunk lefényképezni a kis öblöket, aztán egyszer csak elénk tárul egy olyan partszakasz, ahol a sziklák összességükben olyan formát öltenek, mint egy ókori görög színház. A kövek szinte lépcsőzetesen emelkednek, félkör alakban körbeveszik az óceánt, vagyis a színpadot.  Nem tudom, hogy a képek mennyire adják vissza, de élőben ez az érzésünk támadt, amikor megláttuk. Anyu fent sétál tovább, én jó szokásomhoz híven a sziklákon mászkálok, ez ám a remek testmozgás, ami vizuális élvezettel párosul. Itt is szépek a kövek, annyira simák, mintha valaki lecsiszolta volna őket; az egyik részen pár nagyobb követ zöld algaszerű valami fedett be, ami még érdekesebbé tette őket. Áll a víz körülöttem, mikor közeledni látok egy nagyobb hullámot, már-már azt hiszem, hogy odaáig ki fog csapni, ahol én állok, de mivel nem volt dagály, ettől nem is kellett volna tartanom.

Kinézem magamnak a legmagasabb sziklát és elindulok megmászni, néha nem volt túl egyszerű, de nehéznek sem mondanám, a lényeg, hogy oda kellett figyelni, nehogy a kövekre, vagy a vízbe landoljak. Egy sirály nem örült nekem, el is repült, ahogy közeledtem. Megérte felmászni, mert a csúcson, annak is a szélén, ahonnan már csak 1 ugrás az óceán, egy különösen morajló és örvénylő vízszakaszra leltem. Gondoltam itt jobb, ha figyelek, hova lépek, mert ha beleesem, biztos nem tudnék kiúszni. Valószínűleg a lenti kövek sajátos elhelyezkedése miatt örvénylett ennyire az óceán, noha, mint korábban írtam, összességében nyugodt volt, de itt elég volt egy közepes hullám, és beindult a gépezet: jön a hullám, előbukkan az eddig a víz tükre alatt rejtve maradt szikladarab, majd átzúdul felette a víz, és nekicsapódik a sziklafalnak. Legalább 10 percig néztem a jelenetet, annyira jól nézett ki, le is videóztam. :) 

Felmásztam Anyuhoz, útközben megakadt a szemem egy táblán, amin az állt, hogy március 15 és május 15 között senkinek eszébe se jusson zavarni a fókákat, mert ekkor és itt hozzák világra kicsinyeiket. Mondtam is Anyunak, hogy ne felejtsen el majd jövőre ide kijönni abban az időpontban, ha már én nem lehetek ennek szemtanúja.  

Egy kisebb emelkedőn vezetett tovább az ösvény, aminek köszönhetően közelebbről is megszemlélhettük a fenyőfákat: a tüskék színe teljesen más, mint otton, élénkebb zöld, maguk a fák is különböznek európai rokonaiktól. A sziklafalakon világosszürke, kaktusszerű virágok burjánzanak. Fantasztkus, hogy mennyire változatos és sokszínű itt mind a növény-, mind az állatvilág. A fókák persze itt sem maradtak el, ketten feküdtek lent a köveken.

Ami ezután következett, minden várakozásunkat felülmúlta. Amint letekintettünk az egyik kis partszakaszra, elállt a lélegzetünk: egy kis öböl, gyönyörű zöld vízzel, homokos tengerparttal. Egy az egyben olyan, mint amilyet csak egzotikus helyekről készült dokumentumfilmben láttam csak. China beach a neve, nem véletlenül: mert ha felnéztem a hegyekre, tisztára Kínában éreztem magam, már csak a pandák hiányoztak a képből. El is indultunk lefelé, hogy közelebbről is megcsodáljuk ezt a kis mennyországot. Egy hosszú, kissé meredek lépcső vezetett le a parta, kapaszkodnunk kellett de gond nélkül lejutottunk. Lentről nem annyira varázslatos, mint amilyennek fentről látszik, de természetesen kiérdemli a gyöyörű jelzőt. Le is dobtuk a cipőnket, én felhajtott nadrággal a vízbe is bemerészedtem, ami jéghideg volt, de egy idő után megszokta a lábam. Persze miután kijöttem, a lábfejem elvesztett fehér szinét, vörös volt az egész. Hamar megszáradt, de az összes homokot nem sikerült lesöpörnöm, nem volt 1 kellemes élmény felhúzni a zoknit, főleg így járni, szúrta rendesen a lábam. 

Arrébb egy újabb, már nagyobb partszakasz várt ránk: ki volt írva, hogy tilos fogdosni a fókákat, de persze egy darab sem volt belőlük, úgyhogy esélyem sem lett volna. Tegyük hozzá, a békésen alvó bébi fókát megsimogatni egészen más, mint egy nagyot, ami leharaphatja a kezem. Sirályok egy csoportja tanyázott a parton, nem örültek az érkezésünknek, elreültek, sajnos nem sikerült jó képet készíteni, pedig a lehetőség adott volt. Viccesen nézett ki a sok száz kicsi lábnyom a homokban.

A másik oldalon indultunk felfelé, ahol egy olyan szép ház volt, hogy csak na. Hogy valaki itt lakik... Ahogy végignéztünk a távoli parton, ugyancsak több millió dollár értékű házakat láttunk, az egyik teljesen az óceánnál volt, az utolsó sziklára felépítve. Mikor már szinte teljesen felértünk, nem volt ösvény, és csak a házak felé vezetett az út. Fordultunk is vissza, nehogy golyót kapjunk a hátunkba. Eléggé magánterület jellege volt annak a résznek, persze kiírva nem volt, de ezt a koporsóból már hiába magyaráznám.

A parton még a sirályok párzási szokásaiba is betekintést nyerhettünk: arra lettünk figyelmesek, hogy a vízben két sirály egymásnak esik. Na, összevesztek: csak nem akart véget érni a balhé, az egyik sirály a másik farktollába kapazkodott, nem engedte el, hiába próbálkozott a másik, vagyis a nőstény. Aztán a hátára mászott, és így forgolódtak a vízen percekig, majd a nőstény elrepült, a hím pedig a víz tetején úszva pihente ki a fáradalmakat.

Az utolsó látványosság a bird island volt, ami nem véletlenül kapta ezt a nevet, bár most nem sok kormorán és sirály vette birtokba. Ami egyértelművé tett, hogy ez a madarak birodalma, az a hófehér szikla volt, mely színét a temérdek mennyiségű guanónak köszönhette.

Hazafelé még megcsodáltuk a kínai partot, és mindazt, amit addig láttunk, majd beültünk a kocsiba és hazajöttünk.

A holnapi program Gilroy, ahol outlet-ek vannak, felruházkodom. Persze benézek a gitár boltba is. Hangszerre nincs költségvetés, bár igen jó gitárokat lehet kapni kedvező áron, de ez most nem fér bele. Egy multieffekt pedál azért igen, de azt valószínűleg a netről fogom megrendelni, olcsóbb, mint a boltban.

Ami még fontos a mai napból, lefoglaltuk a szállást Los Angeles-be és San Diego-ba. Csütörtökön délután indulunk, éjfél körül érkezünk Los Angeles-be. Másnap csekkolunk is ki, megnézünk pár dolgot, aztán megyünk is tovább San Diego-ba, ahol 2 éjszakát töltünk el. Itteni fő program: bálna show és állatkert, ahol van panda is! :)

A képeket holnap fogom feltölteni, már késő van, 5 perc múlva éjfél.  

Jók legyetek, csók